Amilyen savanyú képpel mászkáltam Hidcote-ban, itt, a következő bokorban, kb. két kilométernyire tőle, a Kiftsgate Court-ban nem is gondoltam, hogy az élményért ilyen hamar kárpótolni fognak.
Először is, a ház timpanonjaiból ítélve klasszicizáló-historizáló stílusban épült, ami kizárólag azért nem olyan durván zavaró, mert jó érzékkel nem vakolták be (vagy leverték róla a vakolatot), így nem éreztem, hogy olyannyira kilógna a tájból, bár Angliában valóban ritkán látni hasonlót. Egyébként magántulajdonban van, csak a kertet mutogatják, a házba nem lehet bemenni.
A kert itt sem nagyobb, mint a ház közvetlen környezetében létrehozott kis díszkert, de legalább az olyan minőségben tárul az ember elé, hogy nem győzi kapkodni a fejét. Némi mediterrán jelleg érződik a teraszok kialakításán, nagyon szép átmenetben vált át a kint és a bent, az épített és a köréje nőtt környezet, és nem mellékesen a ház dombra épült, és a kert is lejtős.
Mi több, itt víz is van, ami nálam elengedhetetlen egy ideálisan kialakított, minden létfontosságú elemet egyenlő arányban felvonultató, egyensúlyban levő kertnél...
És az igazi nagy attrakció, a számomra legalábbis egy zen-kertre hajazó, teljesen különálló szoba a kert legtávolabbi csücskében: a nagy medence a csobogóval. Percekig csak álltam és néztem a nyírott zöld fallal körbekerített, tökéletesen megkomponált, remek arányérzékkel kialakított teret, és valami olyan mennyei békét éreztem itt, mint eddig semmilyen más kertben. Pedig 'csak' zöld, 'csak' víz, 'csak' csobogás, 'csak' egy odaillő műalkotás az egész, és mégis.... Egyszerűen lenyűgöző.
A kert másik felén, a legmeredekebben lejtős szakaszon már a környező legelők birkanyájaira és a dombság többi lankáira van kiváló kilátás, és ide egy kis menedék-házikót állítottak fel, ahonnan hintaágyból lehet szemlélni a tájat, mintha csak a háziak beugrottak volna egy pohár frissítőért, úgy nézett ki, valóban használni szokták ezt a zugot. Alant egy újabb formális medence adta a fókuszpontot, míg a lejtőn masszív talajtakarósból álló kiültetés fogta a földet az eróziótól.
Akárhogy is, a nap nagyon kellemes csalódása volt ez a kert, az meg pláne, hogy zárórán túl hagytak benne bóklászni, és nem hessegettek ki azonnal... :D
A kert hivatalos weboldala: www.kiftsgate.co.uk/
Fotóink között: Kiftsgate Court
0 komment:
Megjegyzés küldése