Legalább harmadik alkalommal járunk a faluban, de még nem sikerült megunnunk... Igaz, lefotózni is csak most ment, a domboldal alsó részét vettük ez alkalommal górcső alá.
A településen egy hosszú főutca kígyózik végig és erre vannak felfűzve a kisebb, dombra kapaszkodó és onnan lecsorgó girbegurba, hegyi utcácskák. Itt is van ifjúsági szállója a YHA-nak és tavaly errefelé szintén néztünk házakat, de csak radont találtunk, mint Wensley-ben, úgyhogy nem vágtunk bele. Valamint azért sem, mert itt a tavasz még Derbyshire-i viszonylatban is később köszönt be, mint másutt, és még a nyárelőn is erős volt a csontig hatoló szél.
Az összkép viszont kedves és barátságos, a templomban jótékony félhomály, a temetőkertben évszázados tiszafák, olyanok, amiket a múltkor is emlegettem a Shugborough-i matuzsálem kapcsán.
Az alvégen egymásból kikönyöklő házikók, egyikük-másikukat már csupán tárolónak használnak, de a nagy részük ugyanúgy lakott, évszázadok óta. A panoráma pedig verhetetlen:
Ezért szeretjük Szőttesföldet.
További fotók: Youlgreave
2 komment:
huh nagyon szep es milyen meses fenyeket fogtatok ki!
:) Fél egy felé kezdtünk Winsterben és mire Youlgreave-be értünk, már ezek a délutáni fények tomboltak... Az úton végig kb. dombonként álltunk meg fotózni. :D
Megjegyzés küldése