2012. március 15., csütörtök

Edzés a Woodhead Farmon

Ma fel is kerekedtünk és kimentünk az egyik mezőre a farm mellett. Mivel majdnem a dombtetőn voltunk, körülöttünk csak a végtelen mező látszott, a közepén pedig ott ültem és lődözgettem, mint egykor a Hill Farmon. A szél fújt rendesen, Ági puskáját nem is nagyon tudtuk belőni, meg aztán fázott is a kis hercegnő, hamar visszamenekült az autóba.


A puska mostanában nem sokat változott, csak a pofadékot csúsztattam hátrébb pár centivel még a múlt szombati edzésen, a szemüveg felett átnézős célzás érdekében.


Lövész a szélfútta mezőn – figyeljük meg a puska könnyed, áttört vonalait, míg a lövő zord arcát jótékony takarásban tartja a csuklya.


Na, itt látható az újítás: a szemüveget kicsit lejjebb tolom az orromra és felette nézek át. Ennek az az előnye, hogy kényelmesen ráhajthatom a fejem a pofadékra, nem kell egyidejűleg azon is erőlködnöm, hogy eléggé felfelé álljon az arcom és még a szemüveg sarkán át láthassam a célt.


Ezt lőttem 30 méteren, néhány széllökéstől eltekintve egy kis kupacba mentek a lövések, ahogy az a jobb felső sarokban is látható.


A 45 méterre kirakott célt már jobban megszórtam, de hát ugye a szél sem csillapodott. A bal oldalon a két felső körtől jobbra láthatóak azok a lövések, amiket a cél közepébe célozva adtam le, ennyit kellett rátartani a szélre. Ülve nem volt akkora gond, a fű megdobott egy-egy lövést felfelé, de a legtöbbet eltaláltam.

6 komment:

Senior45 írta... [válasz erre]

Jó időben, rossz időben
hordom kedves fegyverem.
Összeszoktunk, és azóta
egyre jobban kedvelem.

Hej, te puska, puska vagy,
nem csinos kis fruska vagy,
mégis épp oly drága vagy nekem (HEJ)
mint a szép szerelmesem!

(Részlet az egykori "Munkásőr induló"-Ból)

Agicza írta... [válasz erre]

Te jó ég, hogy mi milyen örökbecsű, szinte népköltészeti együgyűségében is nagyívű rigmusokról maradtunk le!!! :)))

Agicza írta... [válasz erre]

meg aztán fázott is a kis hercegnő ...Konkrétan olyan erővel tépte ki a szél a kezemből a puskát, hogy fixen tartani is alig lehetett. És ez a metsző, jeges szél jéggé-csonttá dermeszt minden szabadon hagyott bőrfelületet cca 5 perc alatt. Aki még nem tapasztalta testközelből, tán el sem hiszi..

Maestro írta... [válasz erre]

@Senior45
2010-ben csináltam egy statisztikát az évértékelésben, melyből kiderült, hogy kb. 100 napot töltöttem el Ági nélkül és 3 napot a puskám nélkül. De ez nem fontossági sorrend, csak így alakult.

Maestro írta... [válasz erre]

@Agicza
A szél ott kezdődik, mikor már gurulnak lefelé a birkák is a domboldalon. Addig csak szellőnek nevezhetjük, és mint ilyen, nem lehet metsző avagy jeges.

Senior45 írta... [válasz erre]

Szerintem biztosan fent van valamelyik "Best of communism"-cédén, mert egy ilyen "kultúrtörténeti gyöngyszem"-et vétek lenne a feledés homályába veszni hagyni... :-)))

Egyébként ha megkérdezed az Indexen fórumozgató KÖTY*-tagokat,ők még biztosan emlékez(het)nek élőben is az iyenekre.

(*KÖTY - Kertészkedő Szépkorú Hölgyek - khm...)

Megjegyzés küldése