2012. március 4., vasárnap

Dovedale - Thorpe - Ilam

A White Peak legdélebbi csücskét céloztuk meg, ami Ashbourne felett kezdődik a Limestone Dales-szel, és Brassington után, Matlock felé kezd el átváltani szürke-barna-fekete köves vidékre. Ashbourne-t az igencsak vizes és a verseny nyomait még magán viselő ruházatunk miatt nem igazán akaródzott most megnézni, így - immáron sokadszorra - elraktuk jobb időkre és mentünk egyenesen hegynek-völgynek.


Dovedale egy kirándulók által favorizált, már kopaszodó hegyvonulat aljában fekvő, csörgedező patakkal ellátott völgy, ahova kanyargós hegyi út vezet olyan tájon át, hogy az ember legszívesebben minden kanyarban leállna fotózni. Ám mikor kiszálltunk az autóból egy kis szétnézésre a Thorpe Cloud-nál, a széldzsekiről kiderült, hogy ezt az időt már nem bírja és átfúj rajta a metsző, jeges, viharos szél, ami vízszintesen lökte a képünkbe a hódarát. Hiába, kissé magasabban vagyunk itt, mint a Midlands-ben. Csak csodálni tudtam az egykedvűen legelésző birkákat a tonnányi vízhatlan gyapjúbundájukban, és életemben először kívántam el a gúnyájukat...


Rutinos turisták persze sífelszerelésben, profi ruházatban ballagtak a hegy lábánál, és azt hiszem, helyesen döntöttünk, hogy pár fotó és a völgy mélyében lapuló parkoló felderítése és szemrevételezése után inkább indultunk tovább, Ilambe.


Ilam egy tíz házas kis falu, méretileg kb., mint a lakhelyünk, csak ennek saját kastélya is van, ami jelenleg a National Trust gondozásában van, de a YHA üzemelteti. Történetéről itt, a Trust oldalán olvasható bővebben, de nagyban hasonlít első angliai szállásunkra, Wilderhope Manorra.


A Bencések egykori kolostora igen hányattatott sorsot tud maga mögött, és csak paraszthajszálon múlt, hogy le nem dózerolták a 30-as években. A völgyben nem csak a Hall, hanem egy templom is áll a semmi közepén, mint egy kőből rakott gyöngyszem a folyócska mellett, a smaragdzöld tájban:


A falu házait viszont Angliára egyáltalán nem jellemző színes cserépdíszítéssel fedték, amiből a viktoriánus fehér fa díszek adja csak a helyi ízt, de mindegyik házon az oromdíszeket különbözőképpen cizellálták. Pre-school működik a régi templomban és a mellette levő épületben, és előtte-utána már csak a kopár-füves, smaragdzöld hegyeket látni - idilli kirándulóhely, távol a világ zajától.


További fotók itt: Dovedale és Ilam

2 komment:

sameria25 írta... [válasz erre]

Mint a mesében.....nagyon bájosak.
Jól látom,a fűben nárciszok vannak bimbóban?
Az enyémek épp csak kidugták az orrukat a földből,de legszívesebben visszabújnának a hideg miatt.

Agicza írta... [válasz erre]

Igen, azok bizony nárciszok... Csak még alig bimbósan. Talán hét végére már megpattannak a bimbók itt is. Jól kijutott idén nektek a télből...!

Megjegyzés küldése